Barátnőm kért meg, hogy írjam már le a gondolataimat a nyelvtudásról, és arról, hogy van-e nyelvérzék. Hogy miért is lehetnek érdekesek a gondolataim ebben a témában? Talán azért, mert 10+ évet tanítottam nyelvet, fejlesztettem tananyagot, próbáltam több száz diák fejébe verni az angolt és más idegen nyelvet. Aztán esetleg azért, mert sikerült az első diplomámat nyelvészetből szerezni, és még talán azért, mert van erről egy elég meghatározott és stabil meglátásom.
Kezdjük onnan, hogy általános kifogás, ha egy ember nem beszél idegen nyelvet, hogy nincs nyelvérzéke. Ez alapvetően egy olyan kifogás, mintha az ember azt mondaná a pénztárnál fizetéskor, hogy bocsánat, nem tudok fizetni, mert nem tudom kikeresni a bukszámból az 5000-est. (Persze, tudom, van ilyen, de ez rendellenesség…). Van egy fickó, Noam Chomsky, aki szerint a nyelv velünk született eszme, vagyis nyelvet mindenki meg tudja tanulni- a nyelvtan viszont tanult rendszer. És szerintem itt keverednek össze a dolgok. Amikor tanítottam, és ezzel a kifogással jöttek, mindig visszakérdeztem: „akkor hogy lehet, hogy mi most magyarul beszélgetünk?”. Halkan jegyzem meg, hogy a magyar tényleg az egyik legnehezebb nyelv. Ha ezt valaki megtanulta, akkor hogyan ne lenne képes olyan egyszerű nyelvet elsajátítani, mint az angol…
Forrás: Duolingo
Szóval egyezzünk ki abban, hogy nyelvérzék, abban a kontextusban, ahogyan sokan használják, nem létező fogalom. Magyarul nincs. Az igaz, hogy olyan van, hogy valaki könnyebben tanul nyelveket, mint ahogyan van olyan, akik könnyebben tanul matematikát vagy fogja fel az irodalom csodáit. Véleményem az, hogy egy átlagos képességű ember simán egy szintig meg tudja tanulni a matematikát, fizikát, nyelveket. Csak esetleg bele kell feccölni az időt és energiát.
Folytassuk azzal, hogy miért van szükség nyelvtudásra mondjuk a diplomához. Én itt nem is nagyon emelném ki a diplomát, mert szerintem ahhoz elengedhetetlen egy idegen nyelv ismerete, régebben azt a nyelvet preferálták, amin jellemző volt a szakirodalom (pl. finnugor nyelvészeten a németet, de diplomáciánál meg a francia volt a menő).
Oké, kell a nyelv a szakirodalom miatt, de miért másért? Hát mondjuk azért, mert amikor egy nyelvet elsajátítasz, akkor egy idegen kultúrát, gondolkodásmódot is megtanulsz, és ezzel talán egy kicsit nyitottabb is leszel. Vagy mondjuk azért, mert elmész külföldre, és nem idióta módjára üvöltözöl az ott lakókkal, hogy a biciklikölcsönzőt keresed (nem érti? KERÉKPÁR!!!!). Esetleg azért is jó, mert rájössz, mint például én, hogy tehetséged van a matekhoz, azon belül is a valószínűségszámításhoz. Én világ életemben magyarul tanultam a matematikát, és hát hogy is mondjam, nem voltam egy lángész. Valahogy éreztem legbelül, hogy ez érdekel engem, jó is lenne, de nem fogtam az adást. Aztán lehetőségem volt angolul matekot tanulni, és mintha kicseréltek volna. Minden a helyére került. A mai napig ha magyarul olvasok valami matematikai dolgot, meg kell néznem angolul is, mert úgy jobban értem.
Miért jó még az idegen nyelv? Segít eligazodni a mai világban, most, amikor olyan sok az álhír (fake news). Én például nagyon sokszor külföldi hírportálokon szoktam ellenőrizni, hogy amit olvasok az úgy van-e. Ja, és azért is jó, mert az ember eredeti nyelven olvashat regényeket, ami mindig egy plusz szellemi kihívás. Olyan érdekes látni, hogy fordították le a regényeket.
Egy szó mint száz: tessék megtanulni egy idegen nyelvet legalább. Régebben is normális dolog volt (még sokszor a napszámosoknál is, de a polgári rétegnél mindenképpen), hogy legalább franciául, de sokszor németül és angolul is beszéltek. Gondoljuk csak bele: elment az iparostanonc külföldre inaskodni, vajon magyarul próbált érvényesülni? Vagy csak jusson eszükbe Jane Eyre, a lowoodi árva, aki simán nyomta franciául. Itt kell megemlítenem Ady Endrét, akiről azt tartja a fáma, hogy marha nehezen tanult meg franciául, de azért nem adta fel.
A kifogásra pedig a válaszom az, hogy a nyelvtanulás kicsit önismeret is: rá kell jönni, hogy én magam hogyan tudom a legkönnyebben elsajátítani a nyelvet. Öcsém pl soha nem tudok iskolai rendszerben megtanulni egyet sem, de idegen nyelvi környezetben élve simán megy neki. Ő nem tudja, hogy az milyen nyelvtani szerkezet, csak azt tudja, hogy ezt így mondják, ha ezt akarom kifejezni, akkor ezt kell mondani. Én szeretnem a nyelvtant, a rendszert, sokszor először a nyelvtani szabályokat tanulom meg. Azt is tudom, hogy sokszor az iskolai élmények is hatnak az emberre, és nehezen szabadul a rossz érzésektől. Mégis, ha egyszer ezt elengedjük, és bátran szembe nézünk azzal, hogy igen, nem fogom most jól mondani, de megérti a másik mit akarok?, akkor a megszabadulunk egy olyan köteléktől, ami gátolt a szabadságunkban.
Mindenki más, és a nyelvet is másként fogja megtanulni. DE! Meg lehet tanulni, és nem kell görcsölni, magyarul sem beszél mindig az ember helyesen. Idegen nyelveket ismerni pedig nagyon jó, így mindenkit biztatok, hogy tanuljon idegen nyelvet! Frissen tartja az elmét!
