Intelligent Citizen

100 milliárd vs "Fizessenek a gazdagok"

A világ közben pedig halad előre

2017. május 02. - Blaschke Corporation

Most két olyan témát fogok összekapcsolni, és próbálok rávilágítani arra ezzel az összekapcsolással, hogy van egy közös metszetük, mégpedig egy olyan dolog, amivel nem nagyon szoktunk foglalkozni: a morális kockázat (moral hazard).

Ez a jelenség egy nagyon fontos gazdasági dolog, mert bár nem része a fiskális vagy monetáris politikának, de egy egész nemzet versenyképességét és sikerét tudja befolyásolni. 

Először is definiáljuk a morális kockázatot: nagyon egyszerű példával illusztrálva a morális kockázat az az eset, amikor egy biztosító a házat kb piaci vagy a piacinál magasabb értéken biztosítja mondjuk tűzkár ellen. Így van egy kockázat, hogy a tulaj- ha mondjuk nem tudja gyorsan a házat a piacon értékesíteni- felgyújtja, így jól jár, hiszen annyi pénzt kap érte, mint a piacon (vagy többet). 

Nézzük meg a két témánkat. Az utóbbi napokban látott napvilágot a Forbes magazin 100 leggazdagabb embere listája, ahol értesülhettünk arról, hogy a felcsúti Zuckerberg (aka Mészáros Lőrinc) a tavalyi évben 100,000,000,000 (azaz egyszázmilliárd) forinttal gyarapította a vagyonát (ez közelítőleg 321,000,000 EUR vagy 349,000,000 USD).

Ha csak azt nézzük, hogy egy vagyonos ember 321 millió eurót vagy 349 millió dollárt keresett tavaly, azon még annyira nem is kapnám fel a fejem, de ha összefüggéseiben nézzük- csak a számokat- akkor már sokkal érdekesebb kép rajzolódik ki.

Tehát a 100 milliárd úgy lett meg, hogy tavaly közel 23 milliárd vagyona volt (nagyon lényeges, hogy nem tőkéje, hanem vagyona, ami számomra azt jelenti, hogy mondjuk elérhető befektetésre alkalmas likvid tőkéje valószínűleg nem ennyi volt). Ebből következik, hogy ez a vagyonos ember közel megötszörözte(!!!) a vagyonát 365 nap alatt. Még ez sem lenne a világtörténelemből, sőt még a tavalyi évben sem kirívó eset, nézzük meg a Snapchat alapítói végül is hogyan lettek ebben az évben dollármilliárdosok egy nap alatt. 

Kutatásaim és elemzéseim szerint ilyen mértékű gyarapodás komoly tőkeinvesztációval érhető el, akár pénzbeli akár szellemi tőkéről legyen szó. Egyszerűbben: vagy bazi sok zsozsót kell befektetned (akár hitelből is), hogy ekkora vagyonra (cégekre, cégekben való részesedésre) tegyél szert, vagy valami olyan speciális találmánnyal, fejlesztéssel kell rendelkezned, amit ha tőzsdére viszel vagy piacra dobsz, vagy mondjuk a termelésben használsz, akkor ez ekkora értéket tud képviselni (és ehhez jellemzően világszerte jelen kell lenni, hogy ekkora vagyon összejöjjön). 

 

owl1.jpg

Forrás: Awesome Owls

Ha rátekintünk erre a példára, akkor a következőket tudjuk leszűrni: itt én hatalmas találmányról nem hallottam, ami azt eredményezte volna, hogy mondjuk a disznótelepen a disznó egyszerre százat ellik, vagy olyan technológiai fejlesztés, amivel egy építőipari munkát- a korábbival azonos minőségben- anyagár-csökkenéssel vagy munkaerő csökkenéssel lehet elvégezni (így generálva hasznot, amit aztán be lehet máshová fektetni). Sőt, azt sem hallottam, hogy Mészáros Lőrinc valami multinacionális nagyvállalatban vásárolt volna meghatározó mértékű tulajdonrészt, így gyarapítva a vagyonát- ami megint csak magyarázná a gyarapodás mértékét (pl. ha tavaly novemberben vett volna 110 dolláros árfolyamon Apple részvényt, most 30 dollárral több vagyona lenne részvényenként...)

De nem így történt. Mészáros úr befektetési stratégiája, amit egy alkalommal megosztott,nagyon egyszerű: "Volt rá lehetőségem, megvettem." - ha jól emlékszem ezt a szerbiai focicsapat megvételére mondta... Azért beláthatjuk, hogy valahogy nem jön ki sehogyan sem a matek... Nincs meg az a tőke, amit ha befektet, akkor neki szállodákból, focicsapatokból jelenleg Magyarországon, a jelen körülmények között ekkora vagyongyarapodása lehetne egyszerű piaci szereplőként. Mészáros urat sem hiszem, hogy konferenciákra hívnák, hogy meséljen arról, hogy milyen stratégiát követett, milyen nehéz döntéseket hozott meg annak érdekében, hogy ekkora sikertörténet legyen.

És itt jön a morális kockázat rész: teljesen nyilvánvaló. hogy a vagyona más forrásokból táplálkozik, egyszerűbben: a kormányzati és uniós forrásokból. Ez viszont azt üzeni az embereknek, hogy itt csak az tud ilyen vagyonra szert tenni, aki közel van a tűzhöz, és magas áron számláz, kihasználja a rendelkezésre álló javakat (és hát csendben jegyzem meg, valószínűleg visszaoszt vagy korrupt módon cselekszik). Vagyis aki gazdag, az csak "lopással, csalással" tud vagyont szerezni... (Mert hát azt a miniszterelnöktől tudjuk, hogy 'a csalás az csalás'...) Ez a morális kockázat: az emberek innentől kezdve takarózhatnak a saját lelkiismeretük felé, hogy ha nekik lehet, akkor nekem is. 

Itt érkeztünk el a metszethez. MSZP most ráállt egy olyan szlogenre, ami véleményem szerint nagyon káros: Fizessenek a gazdagok! Ezzel azt üzenve a népnek, hogy aki gazdag, azt büntessük meg (nekem a hangnem ezt sugallja). Számomra ez ugyanaz a minta, mint amit a Fidesz használ a migránsokkal. Veszünk egy népcsoportot (migránsok, gazdagok), és valamilyen negatív érzést kapcsolunk hozzájuk, majd ezt visszük végig a propagandán. Ez a morális kockázat itt. Nem a gazdagokkal, nem a pénzzel van a baj, hanem azzal, hogy ki hogyan szerezte, és milyen anyagi szintet tartunk gazdagságnak. Most itt ebben az országban az a baj, hogy nincs igazi középosztály, vagy felső középosztály. Ha megadóztatjuk a szerintük gazdagokat, akkor megint nem jutunk sehová, mert csak lesz az államnak valamennyi bevétele (ne legyünk naivak, azt most garantálom, hogy sok adó ebből nem fog befolyni, mert aki tudja, ki fogja menekíteni a pénzét- lásd fenti morális kockázat), de hogy azt mire fogja használni, azt persze nem tudjuk. Viszont lehetséges, hogy azt a társadalmi csoportot, amiből lehetne egy erős középosztály, ezzel el is kaszáltuk. Mert nem a 100 leggazdagabb magyar fogja meginni a levét, azt most mondom.

(Még egy rövid szösszenet az LMP luxusadójáról: oké, legyen, de mi lesz a luxus? Egy ház medencével? Gucci táska? Loro Piana kardigán? Az utóbbi kettőt csak akkor tudja megadóztatni, ha itt Magyarországon vásárolja meg a gazdag ember, de az utóbbi időben a luxuscikk-kereskedők szinte mind elhagyták az országot, mert nem volt rá elég kereslet. Így ha Guccit akar az ember venni, minimum Parndorfig, vagy Bécsig kell mennie).

Összefoglalva: véleményem a következő: amikor ilyen mértékű vagyon növekedést látunk, jusson eszünkbe, hogy ez nem normális gazdasági tevékenység eredménye, hanem mondjuk úgy, hogy kormányzati szubvencióé. És jó lenne, ha a jövőben nem ilyenekkel lenne tele a 100-as lista, hanem igazi, követhető példákkal. Az MSZP-s témával kapcsolatban pedig jó lenne, ha nem valami ellen hangolnánk az embereket, hanem valami mellett lelkesítenénk, mert talán több haszna lenne a nemzeti jövője szempontjából, mint az, hogy az 'A' elemet 'B' elemre cseréljük ugyanabban a halmazban.

A bejegyzés trackback címe:

https://incitizen.blog.hu/api/trackback/id/tr8812472979

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása