Eddig volt már szó az emberi erőforrásról, természeti erőforrásról, a tőkéről, mint a növekedés kerekeiről, most érkeztünk el egy olyan ponthoz, ami a növekedést folyamatossá tudja tenni. Ez pedig a technológiai változás, az innováció.

A téma nagyon is időszerű, tekintve, hogy most teszik közzé a cégek a beszámolóikat, és abból sok minden leszűrhető a gazdaság állapotára és a növekedés helyzetére vonatkozóan.

Először is egy kis elmélet: Ez a rész kicsit „tudományos” lesz, mert szeretném, ha megismerkednénk Robert Solow növekedési modelljével, amiért Nobel-díjat is kapott. Robert, vagy ahogyan az MIT-n hívják, Bob azt a problémát boncolgatta, hogy hogyan lehetne a növekedés egy idő után stagnálásba fordulását kezelni.

Ennek az oka nagyon egyszerű. Fontos tudnivaló, hogy a modellek mindig sterilek, vagyis nem pontosak, sok mindent nem vesznek figyelembe, de alkalmasak arra, hogy bizonyos összefüggéseket általuk megértsünk. Így ezek alapján pontos növekedést nem tudunk számolni, viszont meg tudjuk érteni, hogy mi mire van hatással.

Szóval nézzünk egy egyszerű példát: van egy cégünk (országunk), ami, mondjuk, cipőket gyárt (de lehet bármi más, ami tetszik). A cipőket emberi erőforrással és gépekkel állítja elő. Lényeges megjegyzés itt, hogy az output (a kibocsátás) konkáv lesz (vagyis az első gép kibocsátása többet ér, mint a második, és a második, mint a harmadik.)- ezt most nem fogjuk bizonyítani, ezt a közgazdaságtan megtérülés csökkenésének nevezi (diminishing return to scale), míg az értékcsökkenés egyesen arányos. Van egy gyárunk, ami cipőket gyárt, és a bevétel egy részét befekteti új gépek vásárlásába, amihez persze még több munkást alkalmaz. Egy idő után a gépek értékcsökkenése miatt már a befektetés ellenére is csökkeni fog a gépek száma, vagyis a növekedés a befektetett tőke ellenére is stagnálni fog.

De mi van, ha a technológiát is figyelembe vesszük? Ebben az esetben a befektetés vagy a munkaerő egy része nem termelni fog, hanem ún. R&D (research and development) fejlesztési munkában vesz részt, így az értékcsökkenés utolérhető és leküzdhető lesz, ezzel a folyamatos fejlődést elősegítve. (Ez volt a Solow modell nagyszerűsége, hogy bevette a képbe a technológiát)

Egy mai példa erre például az az önjáró kamion, amit a Knorr-Bremse magyar mérnökei fejlesztettek ki. Ezzel a cégek időt és rongálódást spórolhatnak, hiszen a rendszer képes pontosan beparkolni a járművet a dokkolóállásba, nem kell többször megpróbálkozni vele. El tudja kerülni a tolatás közbeni rongálódást- így az értékvesztés is kisebb, valamint a sofőrök pihenőideje is hamarabb kezdődhet, így hatékonyabb lehet a kihasználtság. Szóval ezzel a fejlesztéssel a cégek forrásokat jobban tudják kihasználni, így versenyképesebbek tudnak a piacon maradni.

Copyright: Tindigo

Most térjünk vissza az éves beszámolók világába: tegnap több olyan cég esetében, amiknek- hát hogy is fogalmazzam meg szépen- erősen lejtett a pálya az államnak köszönhetően a tavalyi évben, sajtóorgánumok lehozták, hogy jelentős eredménnyel zártak, aminek ugyancsak jelentős részét osztalékként a tulajdonosoknak ki is fizettek. Volt szó Andy Vajna kaszinóbizniszéből Luxemburgba kiutalt 4,5 milliárd forintról, és Rogán szomszédjának összesen több, mint egy milliárd forintos osztalékáról.

Mindenekelőtt engem igazán nem az zavar, hogy ekkora az eredmény- hétköznapi nyelven nyereség-, mert a vállalkozás esetében mindig érdemes megemlékezni a kockázati prémiumról, amiért az ember kockázatot vállal, amikor vállalkozásba kezd. Bár itt ez a kockázat a pálya lejtése miatt elég alacsony, ennek ellenére a prémium igen magas. Itt érkeztünk el ahhoz, ami nekem probléma: normális esetben a prémiumot vissza kellene forgatni a fent leírtak alapján mondjuk fejlesztésekbe, jellemzően technológiai fejlesztésekbe, hogy legyen valami nemzetgazdasági értelme az egésznek. Így viszont ez szimpla kivét. Ha nagyon-nagyon-nagyon belegondolok, ez egyszerű újraelosztás. És itt mindenkinek a fantáziájára bízom, hogy mit értek ez alatt.

Persze mondhatjuk, hogy oké, luxemburgi cégbe ment ki, de hát majd itt, az országban vernek a pénz seggére. Ja, hát igen, persze. Én erre azért nem tennék nagy pénzt, mert a luxusköltéseket nem igazán itt teszik meg. (Ezt indirekt módon bizonyos szereplők insta oldalait nézve bizonyítani is lehet, de ez nem téma most) Tehát még a pénz elköltése sem a magyar gazdaságot fogja így segíteni.

Még egy gondolat erre az egészre: szeretném mindenkinek felhívni a figyelmét arra, hogy a rezsicsökkentés esetében a kormány azzal kampányolt, hogy a közmű cégek extraprofittal dolgoznak. Csakhogy a közmű cégek esetében a folyamatos rendszerfejlesztés szinte elkerülhetetlen, így az állam által nevezett extraprofit egy része mindenképpen arra ment volna, hogy a rendszert karban tartsák és fejlesszék. Ha az állam úgy látta volna, hogy önös érdekből ezek a cégek a zsozsót zsebre vágják ahelyett, hogy a rendszert fejlesztik, ahogy nagybecsű vezetőnk mondta Tarlósnak a villamoson: hozhattak volna rá törvényt. Mint azt annyi más esetben is megtették. Ebben az esetben a törvény nem a fejlődést szolgálta.

Szerintem ez most az a világ, amikor a rendelkezésre álló tőkét nagyon okosan megosztva mind vállalati, mind pedig társadalmi innovációba kell befektetni, mert csak így tud az ember, vagy egy nemzet a jövőben olyan helyet magának biztosítani a világban, ahol nem a nagyhatalmak játszótere lesz, hanem tényleges tényező. Erre még egy olyan kicsi ország is képes lenne, mint Magyarország, ha a rendelkezésre álló tőkét nem halott dolgokba (például stadion…), hanem olyan eszközökbe, agyakba fektetnénk, amik lehetővé tennék, hogy tényezők legyünk.

A növekedéshez erős központi kormányzás szükséges, ami védi a tőkét és a befektetéseket, de ezt a kormányzatot nem irányíthatja néhány kiválasztott. Ebben az esetbe a fenti beszámolós eset fog megesni. Az ilyenfajta kivét korlátozza a növekedést, mivel csökkenti az innovációba való befektetést. 

Társadalmi innovációról egy pár szót azért még ejtsünk: ma úgy tűnik, hogy Magyarország fejlődik (lásd GDP növekedés- erről majd máskor, mert ez is megér egy misét). Amennyiben ez tényleg így van, be kellene fektetni olyan hosszú távú projektekbe, mint oktatás, egészségügy, leszakadt térségek fejlesztése… Tudom, hogy ez adott esetben már unalmas lehet, de tényleg nagyon-nagyon fontos: az oktatás során tudjuk azokat az elméket biztosítani a társadalomba, akik képesek lesznek az innovációra. Az egészségügy is érthető: egészséges ember többet tud termelni, boldogabb stb. És hát a leszakadt térségek fejlesztése is egyértelmű: amennyiben nem tudnak részt venni a nemzeti össztermék termelésében, őket azoknak kell fenntartania, akik viszont részt vesznek, így lesz ez a réteg teher a társadalmon. Ennek, barátaim, nem így kellene lennie.

A GDP növekedésről is emlékezzünk meg: Azt harsogja a propaganda és a 2018-as költségvetés, hogy jövőre 4,2%-os növekedés várható, ami - valljuk be - igen dicséretes lenne. Erre azt a példát hoznám, hogy ha a puma és egy méhraj egyszerre kergetne, tuti megverném Usain Boltot 200 méteres síkfutásban. De hogy ezt soha többet nem tudnám megismételni, azt is garantálom. A lényeg nem egy egyszeri nagy eredmény, hanem a folyamatos növekedés. Ezt tartsuk a saját életünkre vonatkozó igazságnak is.