Most nem a hét eleji Botka-műsorról szeretnék írni, bár arról is megvan a véleményem. Röviden csak annyi, hogy ha azt állítod magadról, hogy Messiás vagy, mert csak rajtad keresztül van megváltás, akkor hoznod kell a messiási csodákat is, egyébként csak egy kókler leszel. Hát valami ilyesmit láthattunk az MSZP előadásában. Erről most ennyit, ez nem érdemel több szót (ja, még annyit, hogy azért egy válságkommunikációban jártas figurát előránthattak volna a sutból, mert egyszerűen ciki volt, amit a hét elején műveltek.)
Na, de amiről írni akarok, annak semmi köze nincs ehhez, mert most a gazdaságról kívánok értekezni, méghozzá arról, hogy milyen problémás Orbán azon törekvése, hogy egy nemzeti tőkésosztályt (tiszta Marx komolyan) akar és hoz létre. Magával a gondolattal nekem személy szerint nincs gondom. Én is azon a véleményen vagyok, hogy egy normális piaci alapú gazdaságban nem árt, ha van néhány hazai, saját gazdag ember, aki a megtermel javakat nem kihurcolja, hanem itthon fekteti be, meg hát ugye mégiscsak magyar stb...
A gond ezzel csak az, ahogyan ezt véghezviszik. Szerintem- mint az élet minden területén- az arra érdemes és hozzáértő, ne adj' Isten tehetséges embereknek kell ezt a szerepet megkapni, és nem annak, aki a leglojálisabb. Ennek egyszerű okai vannak:
- amennyiben nem a tehetséges, mondjuk úgy a piac által kitermelt (a piaci versenyben megmaradó és a gazdasági fejlődésben folyamatosan fennmaradó) vállalkozó vagy vállalkozás lesz a nemzeti tőkésosztályban, akkor ezek a szereplők nem fognak tudni a változó helyzetre reagálni, és így egy bizonyos idő után ki fognak kopni a rendszerből, de előtte folyamatosan az állami és EU pénzekre lesz szükségük a fennmaradáshoz. Egyszerűbben fogalmazva, amint megszűnik az állami "támogatás", a közbeszerzések vagy uniós pénzek, vagy tönkre fognak menni, vagy egyszerűen nem tudnak majd a piaci versenyben megmaradni. Itt a jellemző probléma az, hogy a cégek a profitmaximalizálásra törekszenek, ahol a rendszer segíti a túlárazást, ezzel lehetővé téve, hogy kis befektetéssel minél több hasznot tudjanak zsebre tenni. A túlárazott közbeszerzésen sokszor nem is fontos a hozzáadott érték teremtése, adott esetben a minőség, hanem láthatóan csak az, hogy ki viszi el a "részt." Ahogy másikunk szokta fogalmazni: 50 nekem, 50 neked, 20-ért meg megcsinálja a lakatos. Ennek következtében nincsenek is a cégek arra szorítva, hogy a cégbe visszaforgassák a nyereséget, és fejlesszenek. Én azt nem tartom fejlesztésnek, hogy a magyar Zuckerberg a pénzből különböző cégeket vásárol össze. Ez max. befektetés. És itt a másik ok:
- a mostani pénzügyi helyzetben marhára megéri hitelekből fedezi a felvásárlásokat. Most még szép a mérleg, tömve vannak lóvéval, és hát van bankunk is, aminek meg különösen jó, ha hitelezhet, hiszen ezzel a saját mérlegét tudja bővíteni ezzel alapot teremtve a pénzre (majd a héten még ezt is el fogom mondani, hogy hogyan). Így a tőkésünk tele van pénzzel, jódolgában azt sem tudja, hogy mihez kezdjen vele. Osztják is neki a pénzt, mert az EU-tól is jön a fejlesztési pénz, bár nem azzal a szándékkal, hogy a nemzeti tőkésosztályt fejlesszük vele.
forrás: 24.hu
Szóval itt állunk: van egy réteg, akinek pénz szempontjából a lehetőségei a végtelenhez tartanak. DE! Ennek olyan hamar vége tud szakadni, amint amilyen gyorsan elkezdődött. Ugyanis, az EU fejlesztési pénzeknek kellene, hogy legyen egy multiplikátor hatása, ami azzal, hogy lényeges fejlesztések, hozzáadott érték teremtése nem történik meg, nem jelentkezik a gazdaságban. A multiplikátor hatás abban jelentkezne, hogy az EU-ból jövő pénzeket az állam a gazdaságban, gazdasági szereplőkön (vagyis vállalkozásokon) keresztül a keresleti oldalhoz, vagyis a magánemberhez eljuttatja. Példával élve, normális esetben egy vállalkozás nyer egy x pénzösszeget mondjuk fejlesztésre. Itt a lényeg az lenne, hogy a fejlesztés által a vállalkozásban hozzáadott érték teremtődjön, mondjuk egy munkás egy egységnyi idő alatt 2 egységnyi munkát tudjon elvégezni a korábbi 1 egységnyihez képest. Így a termelés hatékonyabb lesz, egy idő után a munkás is több bért tud kapni, ezzel többet tud költeni, ami így megpörgeti a gazdaságot. Ugyanez igaz a különböző állami beruházásokra is, ahol nem egy vállalkozást, hanem az állami vagyon fejlesztik, itt is a cél az lenne, hogy a vállalkozásokban ne csak a tulaj járjon jól, hanem mondjuk az állam és az állampolgár is, azzal, hogy a közjó javára épített autópálya magas minőségű, vagy a világítás sokkal költséghatékonyabb és jobb is.
Mi odáig jutottunk, hogy a vállalkozó jól jár, de sem a köz, sem pedig az állam nem.
Hogy egy másik dolgot is a képbe keverjünk: különböző gazdasági tevékenységekhez ezek a szereplők hitelt vesznek fel, itt is jellemzően valami állami támogatásos (ún helikopter pénzt, vagyis nagyon alacsony vagy 0%-os kamatozású hitelt, ingyenpénzt) konstrukció jelenik meg. Akár állami oldalról, akár a saját, államtól megvásárolt bankon keresztül. Korábban már említettem Hyman Minsky azon elméletét, amiben a Ponzi-finanszírozásról írt. Ez magyarul mondjuk piramisjáték-finanszírozás, ahol a cashflow megvan, vagyis pénz jön be, de valós eredmény, nyereség nincs. Vagyis abban a pillanatban, hogy a cégben a fedezetet nyújtó eszköz értéke (legyen az ingatlan vagy bármi egyéb) lecsökkent, a konstrukció megroppan, mint a piramisjáték esetében. És mivel itt valóságos, hozzáértő gazdasági és piaci tevékenységről nem beszélünk a nemzeti tőkések esetében, ez is komoly kockázatot fog jelenteni.
Összegezve: a lényeg, hogy egy idő után azért fogunk dolgozni, hogy az állam ennek a rétegnek az életszínvonalát, piramisjáték rendszerben finanszírozni tudja. Ezt nevezhetjük egy posztmodern feudalizmusnak vagy egy reverz keynes multiplikátornak is.
(Vagy perverz multiplikátornak és így tovább)
