Intelligent Citizen

Állítsuk meg Brüsszelt!- mondja a levél

Mert jön a Soros... 2. rész (a 3-ból)

2017. április 08. - Intelligent Citizen

Az első rész megírása óta sokat gondolkodtam azon, hogyan is folytassam a kérdések átírását. A most következő három kérdés annyira morbid, hogy csak nagy nehézségek árán szántam rá magam, hogy folytassam velük a munkát. Tudom, nem kényszerít senki arra, hogy ezzel foglalkozzam, de ha már elkezdtem valamit, akkor azt be is fejezem. 

Még mielőtt elkezdeném, Haász János cikkjének  egy részét szeretném idézni itt, mert megéri a kérdések előtt ezt elolvasni. A cikk valójában egy vélemény: Orbán a szuperanya, aki Münchhausen by proxy szindrómától szenved. 

Multik, akik ellen különadókkal és rezsicsökkentéssel kellett harcolni – feltűnt, hogy a rezsiszámlán még mindig ott az összeg, mennyit nyertünk a rezsivágással?, mintha azóta piaci folyamatok nem is vihették volna az árakat bármerre –, nemzetközi jogvédő szervezetek, elmúltnyolcév-felelősök, az országot kritizáló külföldi politikusok és közszereplők. De főleg Brüsszel – és korábban, és ki tudja, talán nemsoká újra, Washington –, de főleg a menekültek, és a mögéjük látott háttérhatalom, és legfőleg főleg Soros György külföldiügynököstül, migránsostul, egyetemestül, civilestül, legújabban már Simicskástul, Jobbikustól is.

 

Szóval ezzel a felütéssel nézzük a következő 3 elképesztő kérdést (itt 2:1 Soros javára):

4. Egyre több külföldi támogatott szervezet működik Magyarországon azzal a céllal, hogy hazánk belügyeibe átláthatatlan módon beavatkozzon. Ezek működése veszélyeztetheti függetlenségünket. Ön szerint mit tegyen Magyarország? 

Na most itt érdemes a válaszokat is megnézni, különösen azért, mert a kérdőív visszaküldési határideje 2017. május 20.

a. Kötelezzük őket arra, hogy regisztráltassák magukat, vállalva, hogy melyik ország vagy szervezet megbízásából, és milyen céllal tevékenykednek

b. Hagyjuk továbbra is ellenőrizetlenül fejthessék ki kockázatos tevékenységüket.

Komolyan, mintha csak ez a két lehetőség lenne... De nézzük először a kérdést: abban szinte mindenki egyetért, hogy itt teljesen nyíltan az Open Society Foundation (tudjátok, Soros...)által támogatott civil szervezetekről van szó. Fontos azért azt is tudni, hogy egy civil szervezetnek (alapítvány stb) el kell minden évben számolnia minden pénzzel. Ez nyilvános is, sőt- urambocsá'- még a vezető tisztségviselők bérét is nyilvánosságra kell hozniuk. Így igazán azt gondolom, hogy az átláthatóság csak annak nem átlátható, aki nem akarja. És veszélyeztet azt, aki ezt veszélynek érzi. 

Az meg, hogy ezek a szervezetek veszélyeztetnék Magyarországot, beavatkoznának belügyeikbe... halkan mondom, hogy sok civil szervezet olyan feladatokat lát el, amit az államnak kellene. Vagyis átvesz állami feladatokat, így avatkozik bele az ország közügyeibe. Értem én, hogy azok, akik a lemaradott térségben élők életét akarják segíteni, és támogatni, azok veszélyeztetik a "Magyarország erősödik" propagandát, mert hát mégiscsak abszurd, hogy ők ezt az erősödést meghekkelik, és azt állítják, hogy nem erősödik!!! Aztán ott van a TASZ, aki a szabadságjogokért áll ki, és mindenféle ügybe beleavatkozik, a Magyar Helsinki Bizottságot már ne is említsem, mert ők meg aztán tényleg skandalum, amit csinálnak.

Viszont vannak olyan szervezetek, amiket azért érdemes lenne nyomon követni, mert orosz vagy egyéb hatás miatt tényleg be tudnak avatkozni a belügyekbe- erre pedig van egy Alkotmányvédelmi Hivatal, leánykori nevén titkosszolgálat, aminek a feladata az ország ilyentén megvédése. Innentől kezdve ez csak hangulatkeltés, nem valós probléma, így nincs is értelme ilyet kérdezni.
Még egy gondolat ehhez az egészhez: május 20-ig kell a választ beküldeni, de az erről szóló törvényt már tárgyalják, és nagyon valószínű- tekintve az eddigi törvényhozási gyakorlatot (pl a héten a Lex CEU-t)- hogy május 20-ra a válasz már mindegy lesz. Ennyire érdekli a kormányzatot a véleményünk. 

- összefoglalva: áltény, hoax, félrevezetés- ezt a kérdést sem lehet normális formában átírni.

soros_kapcsolas.jpg

Forrás: Facebook

Ami most következik, az maga a vicc. Kettőnk közül én vagyok az, akit a gazdaság jobban érdekli, és különösen a hatások érdekelnek. Leegyszerűsítve: ma a macskának a bajszát meghúzom, akkor mi fog történni.

Az 5. és 6. kérdés két olyan gazdasági ténykedését fedi le a kormánynak, ami önmagában ellentmondásos. Fontos, hogy ezeket a folyamatokat mindig összefüggésben lássuk. 

Nézzük először gyorsan az 5. kérdést:

5. Magyarországon az elmúlt években azért volt eredményes a munkahelyteremtés, mert saját utunkat jártuk. (Mondjuk én itt már röhögőgörcsöt kaptam). Brüsszel azonban támadja a munkahelyteremtő intézkedéseket. Ön szerint mit tegyen Magyarország? 

Tisztázzunk valamit: szuper, hogy kicsi a munkanélküliség, de azért ezt nézzük már meg komolyabban. Egyrészt ott a közmunka-program (ami ahogyan most van, véleményem szerint nem visz sehová, csak a statisztikát javítja), másrészt ott vannak azok, akik nem Magyarországon dolgoznak. Így már könnyen tudjuk úgy sminkelni a helyzetet, hogy eredményesek vagyunk. Ez rövid távon nagyon 'szuper' (NEM AZ, CSAK SZERINTÜK..), de hosszútávon borzasztó helyzetet teremt (jövő héten a növekedésről fogok írni, akkor ezt 'tudományosan' ki fogom fejteni- ne szalasszátok el). Tudom, hogy itt az unortodoxiáról van szó- bármi is legyen ez, mert én erről szakmai anyagot eddig nem találtam...-, arról a saját útról, ami olyan szuper és ami annyira nem működik. Ennek a legjobb példája a Várkert Bazár, amit vagy 4-szer adtak át...

Mivel a kérdés maga nem igaz, így ezt megintcsak nem lehet átírni. Magyarországon a munkahelyteremtés eredményes abból a szempontból, hogy statisztikailag alacsony a munkanélküliségi ráta, de egyébként meg olyan morális és gazdasági kockázatokat rejt, amik már most komoly nehézségeket jelentenek. Szóval nekem a munkahelyteremtés a nagy egészet nézve nem eredményes. Áltény, hoax, félrevezetés ez megint. Ne higgyük el!

És elérkeztünk az adócsökkentéshez (6.kérdés: Magyarország elkötelezte magát az adócsökkentés mellett [hangosan olvastam először fel, rögtön a födémre néztem, nehogy ránk szakadjon- ez egy orbitális baromság]. Brüsszel most emiatt is támadja hazánkat. Ön szerint mit tegyen Magyarország?)

Persze, csökkentették az SZJA-t, és pár termék Áfáját (kedvencem: a sertéscomb 5%-on megy, a sertésmáj 27%), meg talán még egy-két különadót is, de ezt én elkötelezettségnek nem nevezném, inkább csak propagandának. Magyarországon olyan káosz van az adórendszerben, mint a jegybank elnökünk fejében arról, hogy mi az MNB feladata. Majd írok az adóról is külön, mert az hosszú lesz, de az elkötelezettség nekem marhára nem azt jelenti, hogy 16%-ot 15%-re mérséklünk (jelezném, hogy a bruttó 2,000,000 Ft is 15%-os SZJA-val van, és a 75,000 Ft is...), vagy belekapkodunk bizonyos termékekbe és csökkentjük ész nélkül. Aztán meg kivetünk valami pluszadó valami multira- úgyis csak a mi zsírunkon híznak (igaz, hogy az EU-s ingyenpénzen és a multikon kívül más forrás Magyarországra nem nagyon jön, vagy marad itt...).

Szóval ez a kérdés egy hülyeség. Még nem is áltény, szimpla hülyeség.

Mára ennyi, én most iszom egy kávét, és sütök egy kis sajtosrudat, mert ennyi baromság után, mint ez a konzultációs kérdőív, kell valami ropogtatnivaló. 
Végszónak jöjjön itt Johnny Cash: When the man comes around száma, érdemes a szöveget alaposan figyelni. 

Véleményeket várom, bármi is legyen az. 

A bejegyzés trackback címe:

https://incitizen.blog.hu/api/trackback/id/tr6412410099

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása