Miért vagyok liberális?

2017. június 08. - Intelligent Citizen

Manapság a liberalizmus, a liberális gondolkodás- együtt a balliberálissal- szimpla szitokszóvá lényegült át. Nekem szégyellnem kellene magam, mert liberális – és noch dazu! keresztény vagyok vagy hát annak tartom magam. Pedig én nem szeretném magam szégyellni olyan dolog miatt, ami a szerves meggyőződésem, és nem gondolom, hogy ezzel bárkinek kárt okoznék.

Azt figyeltem meg, hogy bizonyos szavak értelme a sok használat miatt megváltozik. Ez igaz a következőkre: hazaárulás, csalás stb, és természetesen a liberalizmus, liberális szavakra is. Ezért fogalom meghatározással kezdünk.

inci_liberalizmus.jpg

Copyright: Tindigo

Mit is tartok én liberalizmusnak? Nagyon egyszerű: a szeretetet. Vagyis azt, hogy tiszteletben tartom a másik embert, a másik ember életét, szabadságát, szabad gondolkodását. Lényeges itt, hogy a szabad gondolkodás azt jelenti, hogy elfogadom, hogy neki van véleménye, de én fenntartom azt a jogot, hogy nekem más legyen a véleményem. Ettől függetlenül én erről az emberről nem fogok lekezelően nyilatkozni, nem fogom őt még elítélni sem. A liberalizmus számomra azt is jelenti, hogy mindenki egyenlő, vagyis a törvények mindenkire ugyanúgy vonatkoznak. Tudom, hogy ez utópiának tűnik, de lehetőséget látok arra, hogy egy társadalom ezt tartsa szem előtt. Ezért nekem igenis elfogadhatatlan, hogy valakit egy szabálysértésért 720 ezer forintra büntessenek, míg mások esetében még eljárás sem indul. Lényeges, hogy a nem a 720 ezer forinttal van bajom, hanem azzal, hogy másnál nem érvényesül ez az eljárás. Persze szót kell ejteni a törvényekről is- a törvénykezésnek nem egy csoportot kell kiszolgálnia, hanem egy egész nemzetet.

Liberalizmus nekem az is, hogy nem ragadunk ki egy népcsoportot, személyt, és nem kezdjük azt szisztematikusan gyűlölni. Ekkor mindig Orwell 1984-e jut az eszembe a Gyűlölet 2 perc, amikor még a székeket is dobálták az éppen aktuális személyek képeire. Ez sehová sem vezet.

Liberalizmus az, hogy mindenkinek lehetőséget adunk arra, hogy megtalálja azt a tehetségét, amivel a nemzet és állam előrejutásához hozzá tud járulni, amikor támogatjuk a tehetségeket, amikor érték a tudás, az igazi tudás, nem pedig valami fura értelmezhetetlen massza, amit tudásnak próbálnak eladni. Az, amikor felismerjük az értéket egy autista személyben, és értékes tagjává válik a társadalomnak. Nem pedig egy koszos, régi épületben sínylődik több száz társával együtt, ahol sem az alapvető emberi létből fakadó igényeit nem szolgálják ki, sem a lehetőségeit nem használják ki.

Liberalizmus a szabadkereskedelem egy bizonyos fokig (lényeges, hogy nem az Adam Smith-féle szabadkereskedelmet tartom jónak, hanem egy ésszerű, egyezményeken alapuló kereskedelmet), a gazdaság szabadsága. Persze itt azért fontosak az állami szabályozások és államközi egyezmények is, de ezt is úgy végrehajtva, hogy az egyén szabadságát és a közös értékeken alapuló rendszert szem előtt tartjuk. Nekem fontos a magántulajdon védelme, az, hogy ne kerüljön az ember olyan helyzetbe, hogy az állam bármikor elveheti a megszerzett vagyonát. Nem szeretem látni Kishantost, amikor egy 20 év alatt kialakított bio tangazdaságot szétvernek egy hét alatt teljesen értelmetlen módon, és felháborított a Welt2000 Kft esete is, amikor egy forráskód miatt a céget teljesen ellehetetlenítették, eredményezve azt, hogy a tulajdonos belehaljon. És a Zsolnay esetet is ide sorolhatnám, de ott sikerült megállítani ezt a folyamatot.

Liberalizmus nekem az, amikor jogállam van, amikor a törvények mindenkire vonatkoznak. Amikor a törvényeket nem egy szűk csoport érdekei szerint hozzák, hanem a nemzet érdekeinek figyelembevételével.

Liberalizmus az, amikor a kormányzat átlátható, elszámoltatható, a hibákért felelősséget vállal, nem csak a hatalom megtartása a célja, hanem a nemzet felemelkedése, az egyén jóléte.

Liberalizmus nekem az is, hogy a kanadai miniszterelnök, Justin Trudeau, minden vallási ünnepen köszönti az adott vallás hívőit, legyen az karácsony, Kwanza, Ramadam, vagy akármelyik hindu vagy szikh ünnep. De liberalizmus az is, amikor Trudeau elmegy nagyvárosokba, kisvárosokba és a városházán lakossági fórumot tart, amit aztán a Facebookon élőben közvetítenek, és minden média részt vehet rajta. Bárki kérdezhet, még ciki kérdéseket is, sőt azt is megkérdezték tőle, hogy ígért valamit a választásokkor, amit nem teljesítettek, az mikor lesz meg.

Igen, büszke liberális vagyok, mert nekem ezek értékek. Ha valaki szerint ezek nem azok, én azt is megértem. Szerintem Isten is liberális, csak végig kell olvasni a Bibliát, és megérti az ember.

A bejegyzés trackback címe:

https://incitizen.blog.hu/api/trackback/id/tr3312576207

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.