Amit a Tűzben edzett sorozatból tanultam

2017. szeptember 25. - Intelligent Citizen

Megmondom őszintén, hogy ha valaki azt mondja, hogy egy kovácsolós műsorból fogok életről szóló posztot írni, biztosan megkérdeztem volna tőle, hogy mit szívott. És most mégis ezt teszem. Fut a History Channelen egy sorozat, a Tűzben edzett (Forged in Fire). Nem mondom, hogy magamtól kezdtem el nézni. Másikunk bírja az ilyen dolgokat, engem nem nagyon érdekel. Amikor elkezdte nézni, csak néha pillantottam bele, a műsor maga sem volt túl érdekfeszítő. Jobban komálom a történelmi műsorokat. 
Szóval a műsor lényege röviden: 3 forduló, négyen kezdik el a kovácsolást egy kovácsműhelyben. Kapnak egy feladatot, először egy pengét kell készíteniük, majd egy kiesik, aztán a következő fordulóban a megmaradt 3 versenyző markolatot csinál a pengéhez, amit aztán mindenféle dolgon tesztelnek. A végére maradnak ketten, akik hazamennek, és otthon saját műhelyben kovácsolnak egy történelmi fegyvert 5 nap alatt (soha nem gondoltam volna, hogy ilyen sokféle fegyver van...), tesztelés után marad egy, a nyertes, aki kap 10,000 dollárt. Háromtagú a zsűri, közülük a legdurvább arc szerintem Doug Marcaida, aki szerintem egy tejesdobozzal is tudna vágni. Tök mindegy milyen pengét adnak neki, mindegyiket úgy fogja meg, mintha születése óta a kezében lenne.

forged_in_fire_s03e03.jpg

forrás: History Channel

Ennyi leírás után a lényeg: a műsor nézése közben sokat lehet tanulni arról, hogy az ember hogyan állhatja meg a helyét az életében. Így most ilyen amerikai életvezetési tanácsadó stílusban fogadjátok szeretettel a meglátásaimat:

1) és a legfontosabb: soha ne adjuk fel!

Több részben is megesett, hogy a dolgok nem úgy alakultak, ahogyan azt a versenyzők képzelték: eltört a penge, repedések lettek rajta, nem sikerült az edzés, és olyan görbe lett, hogy kanyarban lehetett volna a kenyeret is megvajazni vele. De a legtöbb esetben ezt ki lehetett javítani, csak le kellett higgadni és végiggondolni. Sőt, volt olyan, aki az első fordulóban nagy nehezen adott lett egy pengét, ami nem volt túl bizalomgerjesztő, de aztán helyrehozta, és ő nyerte meg a bulit (egy ilyen alkalom volt Riu nevezetű versenyző is, róla még lesz szó). 

2) az előzőből következik: saját pengével (életünkkel) foglalkozzunk, ne a másikét nézegessük

Ezt legaranyosabban egy manóképű srác, Holden, fogalmazta meg a Tabar-sisbar részben, amikor azt mondta:

I am not Daniel, I am Holden 
(Nem Daniel vagyok, hanem Holden)

Utalva ezzel arra, hogy bár Daniel pengéje nagyon szép, de ő a sajátján dolgozik. Soha nem lehet tudni, hogy a jól kinéző penge, jól meg van-e edzve, túl fogja-e élni a próbát, mert ugye nem a szépség számít, hanem, hogy átmegy-e a teszteken. Erre az egyik legnagyobb példa a clagmore penge volt, amikor az első versenyzőnek a próba alatt úgy elferdült a pengéje, hogy max sarlónak lehetett volna használni, már le is mondott arról, hogy ebből bármi is lesz. Amikor a próba alatt a másik versenyző pengéje kettétört. Így a ferde penge nyert. Soha ne adjuk fel!

3) Néha bukni kell, hogy előre lépjünk. 

Ez a vesztesek mondata, de akkor is megszívlelendő. Sokan mondják a végén, hogy sokat tanultak magukról és a munkaszervezésről a versenyből, és szerintem ez így is lehet. Mivel 3 óra van a penge és 3 óra a markolat elkészítésére, így nagyon észnél kell lenni, és jó döntéseket kell tudni hozni. Például azt, ami a következő pont:

4) Alkalmanként menet közben el kell engedni a pengét (dolgokat)

Ilyen eset volt a már korábban említett Holden pengéje is, amikor 1 óra után látszott, hogy nem lesz jó a penge, kockáztatott, és elkezdte újból. Tovább is jutott a második fordulóba. Nem lehetett könnyű döntés, de valamerre el kellett indulnia, és úgy tűnt akkor az a biztosabb út. Nem mindig nyerő ez, de ilyenkor kell egy kis bölcsesség ennek meglépésére. 

5) Ne bonyolítsuk túl!

Sokszor történik az, hogy menők akarnak lenni, és elkezdenek damaszkuszi pengét csinál x száz rétegűt, vagy valami speckó technikával akarnak vagánykodni. Legtöbbször ez a hiba, mert annyira elmerülnek benne, hogy a lényegre nem jut idő. Kedvenc példám ebből Riu, aki egy viking harci fejszét kovácsolt otthon. A kohója egy lábas volt először (komolyan mondom egy lábas...), ami kicsinek bizonyult, így egy parabola antennával egészítette ki. Így készítette el a fegyvert, ami aztán nyerő is lett. 

Szóval érdemes szerintem nézni a sorozatot, egyrészt mert sokat lehet belőle tanulni, és nemcsak a kovács mesterségről, hanem az életről is, másrészt pedig, ahogyan Másikunk szokta mondani, olyan arcok vannak benne, mint a Jedi kocsmában. Tényleg elképesztő arcok. 

A bejegyzés trackback címe:

http://incitizen.blog.hu/api/trackback/id/tr612894172

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.